Végre tényleg megkaptuk azt a Batmant, akire mindig is vártunk, és ezért annyit beszélünk róla, a karakterről, a korábbi filmekről és a képregényről, amennyit nem szégyellünk

Az adás első húsz percében Gedzo három filmről beszél, amiket csak ő nézett meg, viszont mindhármat érdemes megnézni hallgatóinknak / olvasóinknak is Gedzo ajánlása alapján. Ezek a filmek sorrendben
- Az élet Ricardóéknál
- Encanto, és az
- Egy különleges nap című 1977 klasszikus két filmtörténeti szupersztárral és szexszimbólummal a főszerepben, akiket úgy hívnak, hogy Sophia Loren és Marcello Mastroianni.
Szóval, miután Gedzo elmondja, hogy ezeket a filmeket miért érdemes megnézni, ketten együtt elmondjuk azt is, hogy miért tetszett nekünk az új Batman-film. Merthogy (spoiler) tetszett, nem is kicsit, hanem nagyon.
A kérdés nem is az, hogy jó-e, hanem hogy a legjobbak között mennyire jó, milyen az eddigi legjobb Batman-filmekhez képest, és hogyan viszonyul a képregényekhez stb stb.
Az új film forgatási helyszíneitől a film zenéjének készítőiig és készülésének mikéntjéig számtalan dolgot érintünk az adásban, ami most hosszabb is lett, mint a megszokott, de hát a Denevérember, a Mesterdetektív ennyit megérdemel.
Az adás végén, persze, a heti mozipremierekről, valamint a március 8-án, tegnap startolt HBO Maxról is beszélgetünk. Már amikor nem csúszok át közben megint a Batman-filmekre.
Hallgassa, aki úgy érzi!