Napvitorlák, operatőrök és egy nekik szóló filmfesztivál – Szeged Podcast 144.

Sándor rendszeresen ír nekünk remek filmes szövegeket, majd csatlakozott Gedzóhoz a Mozizgatunk podcastba. Most viszont mint a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál sajtóreferense szólalt meg – másodjára. Elsőnek fodrászként nyilatkozott... Ugyanis hat éve amatőr fodrászkodik, vendégei még nincsenek, jófejségből dolgozik, de az akkor is majdnem kiverte a kezünkből Antiochiai Szent Kézigránát hiteles másolatait. De miután túléltük a nem várt fordulatot rögtön az adás elején, felhívtuk Mihálik Edvint, akivel a napvitorlák telepítéséről beszélgettünk. A Zöld város programért felelős tanácsnokkal részletes megtárgyaltuk a telepítés minden részletét.
Majd jött újra Sándor és rámentünk a szegedi filmfesztiválra. Hogy onnan átkössünk a Larryra, aminél én nem éltem át akkora katarzist, mint ők, de simán lehet, hogy azért, mert ez nekem Szabolcsban tök átlagos, hétköznapi dolog volt, már az, amit és ahogy megfilmesítettek. Ezután volt, persze NBA és NFL is, amikor az adást rögzítettük, csütörtökön napközben, akkor még nem „sejthettük” mi lesz a pénteki hajnali meccseknek a vége: a Celtics életben maradt, a Nuggets továbbjutott. Úgyhogy a szakértésünk még áll, hallgassák meg ezt is, megéri!