Mozizgatunk: Zack Snyder két és fél órás, nagyon véres zombifilmjénél, A halottak hadseregénél szinte bármi hasznosabb időtöltés

Még az is, ha ennyi időn át csak nézzük az üres monitort. Itt van heti mozis, filmes okoskodásunk legfrissebb része Gedzóval és Kovács M. Norberttel!
Garai Szakács László

2021. május 27. 04:47

Mozizgatunk: Zack Snyder két és fél órás, nagyon véres zombifilmjénél, A halottak hadseregénél szinte bármi hasznosabb időtöltés

Ezen a héten sem bírtunk magunkkal, már ami az intrónkat illeti, ami egyesek szerint túl hosszú. Hát, tettünk ellene ismét. Aztán az adásban sorban a következő filmekről mondtuk meg a Véleményünket.

  • Az Army of the Dead, a magyar keresztségben A halottak hadserege című új Zack Snyder-filmről, ami nem elég, hogy két és fél órás, nagyon véres és erőszakos, de iszonyatosan unalmas és kliséhalmozó is, és az égvilágon semmit sem igazol abból, amit a rendezője jó ideje unásig igyekszik bebizonyítani a világnak, vagyis hogy ő egy Rendező Géniusz, de minimum Az Új Tarantino.
  • A mozibajárás jegyében Gedzo a Belvárosi Moziban megnézte egymás után (!) a Hét kis véletlen című új Gothár Péter-filmet, ami már majdnem jó volt, de inkább mégsem, vagy valami hasonló, majd a
  • Spirál című alkotást, ami Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, és aminek a trailere egy egészen másmilyen filmet vetít előre, mint amit aztán kap a néző. Ez viszont nem feltétlenül baj.
  • Beszéltünk még az A Girl Walks Home Alone at Night című Ana Lily Amirpour-filmről is, aminek a magyar címe (kapaszkodjon meg mindenki valamiben!) Csadoros vérszívó, és amit ennek ellenére kifejezetten ajánlunk, pláne azoknak, akik kíváncsiak arra, milyen az első iráni vámpírwestern, ami ráadásul fekete-fehér, és nem azért, mert hetven éve készült, hiszen csak hét.
  • És ha már fekete-fehér: hogy ebben az adásban is legyen klasszikus, újra megnéztem a Berlin felett az ég című Wim Wenders-filmet, amit valamikor 18 éves korom környékén láttam egyszer, maximum kétszer, és ami akkor teljesen lenyűgözött, most pedig kíváncsi voltam, hogy dupla annyi idősen milyen hatással van rám. Önismereti perceinkben el is mondtam, mire jöttem rá.

Mozizgatunk · Harmadik évad - Huszonegyedik rész · 2021.05.26.

 

Az adásban a fentieken túl szóba került még a Jóbarátok reunion, a Belvárosi Mozi jövő heti műsora, benne az Ideje moziba menni minifesztivál kétnapos programjával, hat kifejezetten jónak ígérkező filmmel, de az NBA-rájátszás, A korona és A jó hely című Netflix-sorozatok is.

És persze, ahogyan lenni szokott, ez még nem minden!

Hallgassa, aki úgy érzi!

kmn