Mozizgatunk: végre Tarr Béla, még több francia film és statisztikák a mozilátogatásról

Gedzo

2023. május 25. 14:57

Mozizgatunk: végre Tarr Béla, még
több francia film és statisztikák a mozilátogatásról

 

Sok ígérgetés után eljött az idő, hogy folytassuk a Tarr Béla sorozatunkat az 1987-es Kárhozattal. Amit a Werckmeister Harmóniáknál említettük, az itt is érvényes: ez a filmélmény nem széles közönségnek szól, egy beállítás van, hogy tíz perc – még úgy is, hogy nem történik benne a klasszikus értelemben semmi – párbeszédek helyett inkább monológok vannak, a főszereplő pedig nem Karrer, hanem maga a környezet, az a miliő, amit a nagyhatású rendező szinte minden filmjében vizsgál. A történet a felszínen egy szerelmi háromszög kálváriájába enged betekintést, ám ténylegesen a szesztől felázott csempe, a dohos fal, a cigifüsttel átitatott Titanik bár, a lassan mozgó csillék és az ott élő emberek arca mesél. Tarr egy bányászfalu mindennapjait láttatja elképesztő esztétikai érzékkel és lényeglátással, mely szekvenciákból két-hármat mindenképpen magunkkal viszünk, legyen Karrer leereszkedése a kutyákhoz, a tánc, vagy Karrer monológja előző kapcsolatáról. Megterhelő, türelmet és nyitottságot követel a Kárhozat, melyet az említett fenntartásokkal, de ajánljuk bárki számára, aki érdeklődik a magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakjának munkássága iránt.

 

Derékig gázolunk az uborkaszezonban, így jobbhíján François Ozon legújabb filmjét, a Bűnös vagyok című krimi-vígjátékot néztük ezen a héten moziban. Rengeteg mostanában a francia film és nem is igazán rosszak, de kiemelkedőt erről sem tudunk mondani: klasszikus hollywoodi elbeszélés abszurd szituációkkal, néhol megmosolyogtató helyzetkomikummal, nagynevű francia színészekkel, mely egyszeri szórakozásnak megfelel, de ahogy már azt sok mostanában moziban vetített filmnél elmondjuk: két hét múlva már nem igazán fogunk rá emlékezni. Gedzo most is hozott magával két filmet, melyek közül a Clint Eastwood által jegyzett A zöldfülű – főleg a nosztalgiafaktor miatt – teljes mértékben, a Lady Macbeth pedig mérsékelten ajánlott. Emellett szokásosan beszélünk belvárosi mozis programokról, új premierekről (és azok hiányáról), illetve a mozi hanyatlásáról is megosztunk egy-két érdekes statisztikát. Jövő héten A londoni férfivel folytatjuk a Tarr-mustrát, illetve sorozatozni is fogunk: Sanyi a Cella – letöltendő életről, Gedzo a Love & Death-ről fog beszélni. Sőt az adás végén beígérjük azt is, hogy teszt jelleggel felvesszük majd az egyik adást így mindenképpen érdemes ezen a héten is hallgatni – és már lehet, hogy nézni is – a Mozizgatunk Podcastet!

Vélemények

mutasd mind