Mozizgatunk: Roman Polanski új filmje a rendezőzseni bűnös múltja miatt a leginkább zavarba ejtő és elgondolkodtató

Szokásos heti filmes podcastünk központi témája ezúttal a 87 éves Roman Polanski legújabb filmje, a Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy című alkotás, ami önmagában is egy érdekes, elgondolkodtató, sokak szerint a 20. századi történelmet alapvetően meghatározó megtörtént eseményről szól a 19. század végi Franciaországban, ám még ennél is érdekesebbnek, elgondolkodtatóbbnak és ellentmondásosabbnak tűnik az a nyilvánvalónak tűnő tény, amiért a lengyel rendezőzseni 87 évesen ezt a témát választotta. A témaválasztást lehetetlen értelmezni a rendező több mint 40 évvel ezelőtti, és az elmúlt években újra felszínre kerülő nemierőszak-ügyétől, az arra adott nemzetközi reakciótól függetlenül. Polanski valószínűleg sértett és dühös, és egészen biztos, hogy saját életére vonatkozó reflexiónak is szánja az alkotást. Hogy végül mi sült ki ebből és hogyan lehet mindehhez viszonyulni, abba mélyedtünk el egy kicsit az adásban.
Mozizgatunk · Második évad - Tizenkettedik rész· 2020.09.23.
Mindezek mellett megnéztük még a Palm Springs című időhurkos vígjátékot Max Barbakow rendezésében, a Lonly Islandből ismert Andy Samberg főszereplésével, A pásztor című második világháborús magyar filmet, Illés László rendezésében, ami már számos függetlenfilmes fesztiválon nyert díjat, továbbá újranéztük Frank Darabont, A remény rabjai című klasszikusát, ami az IMDb közönségszavazása alapján ezer éve minden idők legjobb filmje, és amiről szokás szerint több érdekességet is összegyűjtöttünk.
Aktuális premierekről is beszéltünk, szóba került a Greenland – Az utolsó menedék, a Bestiáda című francia film, valamint a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című új magyar film is, aminek a szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon volt a magyarországi premierje, és amit közvetlenül előtte a velencei fesztiválon is dicsértek.
Az előző adás óta most már minden héten játszunk is, ezen a héten is egy filmzenét kell felismerni, ráadásul minden idők egyik legismertebb, ikonikus filmzenéjét, úgyhogy talán nem lesz nehéz a dolga annak, aki egy két főre szóló mozibelépőt szeretne nyerni a Belvárosi Mozi szabadon választott (nem kiemelt) vetítésére.
Előző adásunk nyertese: Ballai Nikolett. Gratulálunk!
Hallgassa, aki úgy érzi!
kmn