Mozizgatunk: Egy gyilkosság a szomszédban, egy Wall Street-i szörnyeteg, hontalan fenevadak, egyre kevesebb oxigén, és egy rendkívüli élet

Az adás előtt azt mondtam Gedzónak, hogy ebben az évadban többek szerint is túl hosszú az intrónk (ami amúgy 51 másodperc), ezt ő gyorsan-váratlanul orvosolta, majd a kisebb meglepődésem után bele is vágtunk az aktuális mozgóképes megfejtésbe, amiben ezúttal
- a David Copperfield rendkívüli élete (2019),
- a netflixes Oxigén (2021),
- a szintén netflixes Nő az ablakban (2021),
- a Hontalan fenevadak (2015),
- a 100-as listás filmek közül pedig az Amerikai pszichó (2000) került szóba.
Egy klasszikus regény új feldolgozása, egy egyhelyszínes sci-fi, egy közepesen csavaros, viszont híres (és jó) színészekkel készített thriller, egy Afrikában játszódó háborús dráma, és egy Bret Easton Ellis leghíresebb, kultikus regényéből készült, annál sokkal visszafogottabb, kevésbé kultikus, de azért emlékezetes mozifilm, ami több mint húsz évvel ezelőtt odatette a felkiáltójelet Christian Bale neve mellé.
Ezek mellett, persze, azt is megbeszéljük, hogy mi lesz a következő héten a Belvárosi Moziban, és ejtünk néhány szót arról az országos, Szegeden kétnapos filmes minifesztiválról is, ami jövő csütörtökön és pénteken lesz a kedvenc filmszínházunkban.
És remélem, mondanom sem kell, hogy ez még távolról sem minden!
Hallgassa, aki úgy érzi!
kmn