Mozizgatunk: A Cornetto nem segítség, ha a szülinapos Kevin Costnerről van szó

Heti filmes okoskodásunkban sokat beszélünk a kilencvenes évek egyik legnagyobb filmsztárjáról, aki pár napja töltötte be a 66-ot, és két éve újra főszereplő volt egy jó filmben, ami mellett majdnem elmentünk szó nélkül, de mégsem. Kevin Costnerről van szó, aki a Netflixen bemutatott Útonállókban Woody Harrelson segítségével ered Bonnie és Clyde nyomába az 1930-as években, hogy aztán rezzenéstelen arccal lője szitává a banditákat. Akinek ez spoiler, az magára vessen. Az Útonállóknak vannak hibái, de sokkal inkább jó film, mint nem, még akkor is, ha a rendezője valószínáleg leginkább csak a hatvanas évek kultfilmjét akarta helyretenni.
Costner születésnapja kapcsán pedig röviden átnézzük a pályafutását, ami az elmúlt húsz évben indokolatlanul kevés főszerepet és jó filmet tartalmat, nem úgy, mint a nyolcvanas-kilencvenes évek, amikor nagyon elemében volt a férfi, aki mindig hiteles, és nagyon jól állnak neki az USA déli államai.
Mozizgatunk · Harmadik évad - Harmadik rész · 2021.01.20.
Ezen kívül az adásban szóba kerül a Cornetto-trilógia, ami három – mondjuk úgy – vígjáték, és amit Gedzo nagyon bír, jól el is mondja, hogy miért. Ezen dumálunk még a A segítség című filmről, ami idén tízéves film, és aminek olyan szereposztása van releváns 21. századi színésznőkből, hogy a fal adja a másikat, valamint a Botrány című tavaly év elején bemutatott, a Fox News-vezér Roger Ailes szexuális zaklatási botrányát bemutató mozi, aminek szintén nem gyenge a női szereposztása (Charlize Theron, Nicole Kidman, Margot Robbie, Kate McKinnon), de azért John Lithgow-t is van miért emlegetni.
És ebben az adásban újra játszunk!
Szokás szerint egy magyar színészt kell felismerni egy ismert, emblematikus szinkronszerepéről, amiben egy kultikus film világsztár főszereplőjének kölcsönözte a hangját. Aki tudja a megfejtést és szeretne nyerni, az írja meg a helyes választ a szeged.hu Facebook-oldalán, ennek a cikknek a megosztása alatt kommentben, vagy a Mozizgatunk Facebook-csoportban, a podcast megosztása alatt, szintén kommentben. A megfejtéseket január 27-én délig várjuk. És hogy mi a nyermény? Kiderül az adásból.
Ennek a cikknek a címét Gedzo találta ki.
Hallgassa, aki úgy érzi!
kmn