Kulturális programdömping az operától a hiphopon át a déli versekig, és a Studio 55: egy új bár a Belvárosi Moziban, ami más akar lenni, mint a többi – Itt a Szeged Podcast hatvanegyedik adása!

Egy rakás, és még annál is sokkal több programmal zajlik szeptember 30-tól november 15-ig a 25. Őszi Kulturális Fesztivál, ennek apropóján úgy éreztük, megkérdezzük néhány dologról a fesztivál egyik főszervezőjét, Tajti Gabriellát. Tőle a többi között megtudtuk, hogy nincs kifejezetten kedvenc programja a sokszázból, viszont szinte fejből tudja a programfüzetet. Azért persze elmondta azt is, hogy ha egyet kell mondani, akkor mi áll a szívéhez a legközelebb Szeged egyik legfontosabb kulturális programsorozatának kínálatából. De az is kiderült, hogy nagyon kéne szegednek egy tisztességes, huszonegyedik századi, nagy koncertterem, mert abból azért eléggé híján vagyunk, IH Rendezvényközpont ide vagy oda.
Az adás második részében Szántó Bálinttal, a Studio 55 vezetőjével beszélgettünk. Ez az a hely, amit már biztosan ismernek az olvasóink, hiszen idén már a második nyáron várta a vendégeket a Belvárosi Mozi előtt, a Vaszy Viktor téren a filmjelenetes asztalaival és a menő koktéljaival, most viszont szintet léptek: mostantól egész évben várják a vendégeiket, megnyílt ugyanis a Studio 55 bár a mozi épületében, aminek Szeged patinás filmszínházában is fontos funckióbővülést eredményezett. Van végre hová leülni a filmek előtt és után egy kávéra, borra, sörre, akármire. De a Studio 55 több egy szimpla bárnál: hogy mivel és miért több, azt jártuk részletesen körül Bálinttal, aki azt is elmondta, hogy hová került az óriási Predator-fej a díszletben.
A műsor végén az előválasztás és a Karácsony–Márki-Zay-szappanopera is szóba került, amit nem feltétlenül kell olyan vészesnek látni, mint amilyennek esetleg elsőre tűnt, tűnik. Elmondjuk, szerintünk miért.
Hallgassa, aki úgy érzi! Most is jó, mint mindig.
kmn