Ha csak a szervezőkön múlik, nem kell majd védettségi igazolvány a szegedi karácsonyi vásár látogatásához – Itt a Szeged Podcast 66. adása!

Két hét múlva, november 26-án kezdődik a Szegedi Karácsonyi Hetek programsorozata, ami idén több szempontból is különleges: egyrészt tavaly ugye a világjárvány miatt elmaradt az egész, másrészt a vásár és a programok középpontja, az elsődleges helyszín idén a Dóm tér lesz. És hogy miért lesz így, annak van köze ugyan járványhoz, de a szervezők arra törekednek, hogy vírushelyzete minél kevésbé éreztesse a hatását: ők biztosan nem fogják védettségi igazolványhoz kötni a programok és a vásár látogatását, csak akkor lesz ilyen, ha a kormány addig esetleg még hoz ilyen intézkedést. A többi között ezt is megtudtuk Rácz Attilától, a Szegedi Karácsonyi Hetek programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. vezetőjétől, akivel az idei programokról, a szervezés körülményeiről beszélgettünk.
Az adás második felében meg szokásunkhoz híven egymással beszélgettünk Gedzóval, a többi között a szombati 13. Szegedi Képregényfesztivál apropóján a képregényekről, a szombat esti Wannabe-buli kapcsán pedig a retróbulik divatjáról.
Hallgassa, aki úgy érzi!