Fantasztikus szegediek, akik ott segítenek a rászorulókon, ahol csak tudnak, és nemcsak karácsonykor: itt a Szeged Podcast 71. adása!

Tavalyi hasonló adásunk után a karácsony előtti hétre eső adásunkban idén is olyan szegediekkel beszélgettünk, akik életében fontos szerepet tölt be, hogy rászorulókon segítsenek. Soha nem könnyű a helyzetük, de a világjárvány az ő munkájukat is megnehezítette, több rászorulónak tudnak sokszor nehezebb körülmények között segíteni. Ez persze őket nem tántorítja el, sőt, ha lehet, talán még nagyobb elánnal teszik a dolgukat.
Ebbe az adásba szándékosan olyanok hívtunk vendégül, akik a tavalyiból valamiért kimaradtak, így beszélgettünk
- Jakab Gusztávval, a Két Lábon vagy Két Keréken a Városért Sportegyesület vezetőjével,
- Rácz Anettel, a Centerke Adományozó Központot is működtető Mátrix Közhasznú Alapítvány elnökével, valamint
- Pataki Gergellyel, Mosolykommandó Alapítvány - Bohócdoktorok alapító tagjával.
Hallgassa, aki úgy érzi!