A Halál a Níluson közel sem olyan jó film, mint amennyit várni kellett rá

Ha van film, ami feltétlenül rajta kell legyen a pandémia miatt leginkább hányattatott sorsú filmek listáján, akkor az a Halál a Níluson. A híres Agatha Christie-történet Kenneth Branagh rendezésében, sztárszínészekkel, mozivászonra illő látvánnyal, és világjárvány miatt több éves csúszással érkezett a mozikba. Szinte már el is feledkezett róla mindenki, hogy valaha beharangozták, hogy egyszer majd lesz egy ilyen film, amikor végre tényleg sikerült bemutatni. Mindez pedig éppen elég ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk rá, milyen lett a végeredmény.
Tavaly mutatták be Kis Hajni Külön falka című filmjét, amit akkor valahogyan kihagytunk a mozikban, most viszont pótoltuk a Filmión, és cseppet sem bántuk meg, annyira nem, hogy rögtön hozzá is csaptuk az író-rendezőnő 2018-as rövidfilmjét, a 27 perces, Zsurzs Kati főszereplésével készült Utolsó hívást is. Mindkettőről elmondjuk, miért tetszett.
Mindezek után dumálunk még a Mads Mikkelsen főszereplésével készült Hannibal című sorozatról is, két hétvégi vetítés kapcsán szóba kerül a Szarvasvadász című klasszikus is, és persze végigvesszük a heti mozipremiereket is, valamint egy különleges, közönségtalálkozóval egybekötött vetítést is ajánlunk.
Hallgassa, aki úgy érzi!